1. Egyél!
Talán triviális, de nagyon fontos, ezért is szerepel az első helyen: éhgyomorra tilos vásárolni! Ilyenkor ugyanis a nehezen megkeresett pénzeden megvett tárgyakkal akarod csillapítani az éhségedet. Az evés és a vásárlás kapcsolata szorosabb, mint bárki gondolná: mindkettő oka a vágy, hogy megszüntess egy hiányt, akár az ételét, akár egy másféle ingerét. Mert a kényszeres vásárlás mélyén valaminek a hiánya lappang, amit kerülőúton, egy pótlékkal – a megvett holmikkal – elégít ki az ember.
A valódi ok sokféle lehet: a szeretet hiánya, vagy akár a pozitív élményeké, vagyis az unalom – utóbbi esetben maga a tevékenység, a boltba járás is szokássá válhat, mint a tartalmas programok pótléka. Ráadásul az ételek egy része, kivált az édességek boldogsághormont szabadítanak fel – akárcsak a vásárlás jutalma, a megszerzett tárgy. Ezért, ha az egyik úton már kielégítetted a hiányt, vagyis jóllaktál, legalább azért nem fogsz fölöslegesen pénzt költeni, hogy az éhségedet csillapítsd.
2. Foglald el magad!
Ahogy az imént már utaltam rá, az a bizonyos belső hiány, aminek az árcédulástól a szekrényedben porosodó századik ruhadarab csak pótléka, lehet akár az unalom is. Vagy a vágy, hogy valamivel megajándékozd magad, és ezzel feldobd az egyforma hétköznapok végeláthatatlan sorának szürkeségét. De tényleg nincs erre más mód, mint a pénzköltés?
Ha barátnővel vagy rokonnal vásárolsz, tényleg nincs más úti cél, mint egy pláza? Miért nem mentek inkább ki a természetbe, kirándulni vagy piknikezni? Nem, ehhez nem kell divatos piknikkosár ezrekért, egy hátizsákban kényelmesebb is vinni az ételes dobozokat és üdítőket! Ha hideg van és esik, menjetek inkább beszélgetni egy kávézóba! Amúgy mikor voltál utoljára múzeumban? Tudod, mennyi közös témátok lesz, ha megnéztek egy kiállítást vagy egy színházi előadást? Ha pedig nincs kedved kimozdulni, miért nem hívod meg, hogy közösen süssetek valamit vagy filmet nézzetek?
A lényeg, hogy táblázd be a szabadidődet, szervezz magadnak társas programokat! Ne maradj egyedül a mániáddal, ne kutyagolj órákat boltról boltra, ne vetkőzz le tízszer a koszos, szűk próbafülkékben, ne ácsorogj hosszú negyedórákat a pénztárak előtti sorban, amíg már zsong a fejed az idegesítően hangos technozenétől, inkább szervezz jó előre közös programokat barátokkal, kedves kollégákkal vagy ismerősökkel. A szocializáció hihetetlenül üdítően hat az ember lelkére, az emberi kapcsolatok számtalan fajta hiányérzetet képesek megszüntetni, és nem baj, ha nem lesz belőle életre szóló barátság, attól még érezhetitek magatokat jól együtt!
3. Hajtogass sálakat!
Na, nem szó szerint, amúgy ez idézet a Romy és Michelle című filmből, talán az utolsó mondat. De igazából komolyan gondolom: ha rád tör az ellenállhatatlan vágy, hogy elrohanj egy plázába, először irány a gardróbszekrény! Rakj rendet, hajtogasd újra a ruháidat, rendezd színek szerinti sorrendbe, válogasd át, szedd ki a megunt vagy kinőtt darabokat, stb. Ha éppen van mosott ruha, állj neki vasalni, pucold ki a koszos cipőidet, tedd porzsákba a táskáidat.
Ha ugyanis elkezdesz a már meglevő holmikkal foglalkozni, automatikusan csökkenni fog az új darabok iránti sóvárgás, mert látod és kézzelfoghatóan tapasztalod, milyen sok mindened van máris. Ráadásul szinte biztosan találsz majd valamit a szekrény mélyén, egy blúzt vagy bármi mást, amiről már el is felejtkeztél. Próbálj úgy nézni rá, mintha most vetted volna…
4. Tarts divatbemutatót!
Igen, otthon. Ezzel lehet a leghatékonyabban leküzdeni a „Nincs egy rongyom, amit felvegyek…” rohamokat. Mert van, rengeted mindened van, csak nem gondolod át, hogyan hordd, mit mivel kombinálj, és ezért hiába dől ki a rengeteg ruha és cipő szekrényekből, a végeredménnyel, vagyis a külsőddel sosem vagy elégedett. Először is, pakold ki az ágyra, amit már emberemlékezet óta nem vettél fel. Először nézd meg, hátha az ott sorakozó holmikból több is illik egymáshoz: egy blúz, pulóver valamelyik szoknyával vagy nadrággal. Ha tetszenek együtt, vedd is fel!
Aztán jöhetnek a kiegészítők: öv, sál, ékszerek, esetleg egy mintás harisnya, és persze a cipők, táskák. Amikor tetszik, amit a tükörben látsz, fényképezd le! Így amikor legközelebb rohansz, és megint ugyanazt a farmert és pulóvert vennéd fel, amit mindig, elég egy pillantás a telefonodba, és már csak magadra kell kapnod a tökéletes külsőd hozzávalóit. Minden alapdarabbal készíts három-három, különböző alkalomra szánt összeállítást, és fotózd is le! Ha bizonytalan vagy, az interneten ezrével találsz styling tippeket, hogyan lehet fantáziadúsan hordani egy fekete szoknyát vagy fehér blúzt – és a következő blogbejegyzésemben összeszedek majd jó pár hasznos ötletet. Hogy sok idő elmegy a próbálgatással? Addig sem vásároltál!
5. Kerüld el a veszélyzónát!
Vagyis a plázákat, bevásárló utcákat. Így megelőzheted, hogy kísértésbe ess, mert persze, sosem akarsz bemenni a kedvenc cipőboltodba, de aztán valahogy mégis mindig ott kötsz ki. A találkozóidat ne a bevásárlóközpont kávézójába beszéld meg, keress inkább egy klasszikus helyet, meglátod majd, hogy sokkal kellemesebb lesz a csomagokkal rohangáló emberek látványa és a harsogó zene nélkül beszélgetni.
Ha koszos a kocsid, vidd el inkább egy önkiszolgáló mosóba, vagy egy benzinkútra, ha postán, patikában van dolgod, ne sajnáld az energiát, keress egyet a lakhelyedhez közel. Meglátod, van élet a plázákon kívül is – és mennyivel kellemesebb!
Azonban ha már megtörtént a baj és bent vagy az üzletben, még akkor is van mód elkerülni, hogy felesleges holmik tömegével állíts haza – hogy hogyan, kiderül a következő blogbejegyzésemből.